Köszöntöm minden kedves olvasómat!!

Már ismerhettek egy páran, hisz párhuzamosan ezzel, fut egy másik blogom is. A két történet egymástól független és nem befolyásolják az egyes fejezetek elkészülési idejét.

Ebben a blogban egy nem egészen más világot tüntetek fel, de mégis eltérő történetet láthattok. Röviden tömören az egész az Alkonyat c. regény alapján készült. Majd mindenki láthatja honnan, hogyan írom, mert elég egyértelmű lesz már az 1. Fejezetből. A szerzői jog természetesen Meyer -t illeti, de az ötlet fantázia a továbbiakban az én érdemem. Hogy kicsit kedvet kapjatok, több szemszögből fog íródni a történet, de a cselekmény érthető és egybefüggő lesz.

Remélem ez is tetszeni fog, ahogy az Angyali hívószó.

Jó olvasást kívánok a továbbiakban és itt volna egy rövidke bevezető az 1. Fejezetből.

1.Kísértet

Edward szemszöge

  

Hideg volt, esett az eső. Tipikus forks-i nap volt a mai. Úgy álltam fel a kanapémról, ahogy minden reggel. Elmerengtem a múltamon- ami, mint valami élő mozifilm – rendszeresen lejátszódott bennem. Harag, bűntudat, szerelem, féltés, vágyakozás, önmarcangolás, és végül a mindent megsemmisítő fájdalom, ami villámcsapásként cikázik az ereimben, ha már a vér nem töltheti fel azokat. Az arc felderengett előttem, szemeiből a könny patakban folyt végig kipirult arcán. Vajon tudta mit gondolok abban a pillanatban? Hát persze, hogy nem. Hisz én magam se tudtam mi az igaz és mit hazudok. Hazugságban élem a mindennapjaimat, az a nap, csak egy volt a sok közül, nekem mégis a világ végét jelentette.

Mély levegőt vettem és az asztalomon pihenő táskámért indultam. Ám mielőtt ujjaim elérhették volna, valami oda nem illő dolgon akadt meg a szemem. Egy sötétkék, női hosszú ujjú volt a székem háttámlájára terítve. Két kezem közé fogtam a puha anyagot és arcom elé emeltem. Az illata már nem volt a régi. Hogy is lehetne az? Már évtizedek óta hevert itt, ahol senki nem háborgatta, mégis átvette a környezetében élő vámpírok illatát. Mégis bele tudtam képzelni azt a kellemes, számomra kínzó aromát. Hogy is felejthetném el? De a torkom nem borult lángokba tőle, bármennyire is akartam. Ez volt a büntetésem mindazért, amit tettem. És meg is érdemlem.

....