21. Fejezet

21. Igazság

Bells szemszöge

            A legjobb barátom bevésődött rám. Az egyetlen ember, akivel minden gondom megbeszélhettem, és akivel pont ezt nem oszthatom meg. Nem mondhatom el, mennyire összezavarodtam, vagy hogy nem tudom, mit kell éreznem ezzel kapcsolatban. Én elvileg szerelmes vagyok Edward Cullenbe, aki viszont szeret engem, de van egy barátom, akihez más érzelmi szálak fűznek, és akinek minden egyes porcikája értem él. Ahogy a legenda szól, a gravitáció helyett én kötöm őt a létezéshez, a földhöz.

            A kezem automatikusan nyúlt a telefon után, hogy tárcsázzam a legutolsó esélyemet, annak az embernek a számát, aki talán rendet tehet bennem, már amennyire ez lehetséges.

- Halló!

- Jasper, segítened kell nekem!

- Isabella...?

Jasper szemszöge

            Edward nem épp jó hangulata szemernyit sem segített, amúgy is zavart helyzetemen. Isabella új képességei még kiforratlanok, ő sem tudja, mikor használja, és mikor nem. Irina feltűnése és tevékenységei, megbolygatják szerelmem nyugodt perceit, így ő sincs a legjobb kedvében mostanában.

            Épp, hogy egy percre magamhoz tértem, amikor az asztalomon csörögni kezdett a telefonom. Alice kedvesem az ágy mellé lépett a készülékkel és érdeklődve nézegette a kijelzőt.

- Halló! – emeltem a fülemhez. Az ismeretlen hívó fél egy percig néma maradt, majd végre megszólalt.

- Jasper, segítened kell nekem! – Alice felkapta a fejét és a szobaajtóhoz lépett, becsukta, hogy senki ne hallja a hívás okát.

- Isabella? Minden rendben? – eszembe jutott Edward és a rossz kedélyállapota. Talán megbántotta őt valamivel?

- Nem mondhatnám... – hezitált, ezt tökéletesen hallottam. – Tudsz most beszélni? Nem akarom, hogy rajtad kívül más is hallja a beszélgetést, még Alice sem – intettem feleségemnek, hogy hagyjon magamra. Feszült figyelemmel fürkészte az arcomat, miközben kihátrált a szobából, majd halkan becsukta az ajtót és elment.

- Senki nincs a közelemben. Mi a baj?

- Szükségem van a segítségedre, egyedül már nem tudom feldolgozni ezt az egészet. Olyan dolgok derülnek ki, amikkel képtelen vagyok egyedül megbirkózni anélkül, hogy bárkit is megbántanék vele.

- A bátyámról beszélsz? Edward és te... összevesztetek?

- Nem, nem. Azt hiszem, még nem, de ha nem teszek valami, mindenkit elveszítek, akit szeretek.

- Miről beszélsz? – nem értettem, mi izgatta fel ennyire a lelkivilágát, de bizonyos voltam benne, hogy a testvéremnek köze van hozzá, még ha nem is közvetlenül.

- Arról, hogy... én szeretem Edwardot, de van még valami, ami talán ebben a pillanatban forrja ki magát, és ne tudom megállítani, hogy megtörténjen – sírta a telefonba fojtott hangon. Szóval ő az, aki most nem tud beszélni, nem én.

- Figyelj rám! Nyugodj meg szépen, és mondd el, mi történt, ami ennyire felzaklatott.

- Nem tudnál idejönni? Embry... ő elintézte, hogy találkozhassak veled a határnál, de csak akkor, ha beleegyezel a felelősség átvállalásába.

- Öt perc és a hídnál vagyok. Oda tudsz jönni?

- I-igen, azt hiszem, menni fog.

- Rendben. Ott találkozunk – megszakítottam a beszélgetést és felálltam az ágyról. Alice a folyosó végén ácsorgott és kifürkészhetetlen arccal nézte, ahogy közeledek hozzá. Az okát nem igazán értettem, de amint Edward előlépett a lépcsőfordulóban, rájöttem. Nem bírta ki, hogy ne szóljon neki.

- Mi a baja?

- Semmi baja sincs, Alice nem hallotta a részleteket, csak azt, hogy szükség van rám. Nincs semmi probléma. Nem sokára jövök – gyors csókot nyomtam kedvesem arcára, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Ki gondolná, hogy manapság mindenki pletykál...

- Mégis miért téged hívott? Miért nem engem?

- Talán azért, mert vannak dolgok, amiket te nem tudnál ésszerűen megoldani. Most engem hívott és én készséggel segítek neki, ha szüksége van rám.

- Jasper, mi ez az egész? – ragadta meg a karomat a bejárat előtt. – Áruld el!

- Sajnálom, Edward, de nem lehet, ha pedig követni próbálsz engem, annak nem lesz igazán jó következménye – gondolataimban megpróbáltam egy eldugott helyet keresni, ami elég távol van a megbeszélt találkozóhelytől, hogy oda menjen, ne engem kövessen. – Most, ha nem bánod, megyek. Nem várakoztatom meg a barátnődet.

            Vonakodva eleresztett, visszahátrált a nappaliba és úgy tett, mint akit nagyon leköt a napi újság címlap sztorija. Becsuktam magam mögött az ajtót és igyekeztem lehető leggyorsabban felszívódni, hogy a párás időben ne hagyjak nyomokat magam mögött, amivel magamra vonnám Edward figyelmét.

Bells szemszöge

            Nem kellet sokáig várnom, Jazz nem sokkal utánam érkezett a megbeszélt helyre. Érdeklődve mért végig tetőtől talpig, hátha bajom esett és mégis azért lenne szükségem rá. Mély lélegzetet vettem, közelebb léptem hozzá, hogy elég legyen csak suttognom, nehogy valaki nem kívánatos személy is hallomást szerezzen a problémámról.

- Te tudod, mennyire szeretem a fivéredet igaz? Te szoktad...

- Érzékelni, igen – segített ki hűvös nyugalommal.

- Áruld el, most mit érzek, mert már én sem tudom!

- Jelenleg... Hmm. Össze vagy zavarodva. Ha jól gondolom, nem is kicsit. Mi történt reggel, amiről nem tudok? Edward is hasonlóan feldúlt volt, mit most te. Vagyis te nem vagy annyira dühös, mint ő volt, de azért érezhető némi hasonlóság, ha érted, miről beszélek.

- Ő is tudja... – ebben biztos voltam, de azért mégis rosszabb érzés tudni, mint sejteni, hogy ő is tudja. – Jazz, te tudod, mi az a bevésődés?

- Igen, tudom. Egy nagyon erős kötelék a farkasok és választottjuk között, ami örök és... – elkerekedett szemekkel nézett a szemeimbe. Bizonyára mindent le lehetett rólam most olvasni, még azt is, amit nem akartam kimutatni. Ezért is volt most szükségem rá. Hogy tisztázza azt, ami bennem kavarog és megbolondít. – Ugye te...

- Embry. Még mikor kislány voltam. Amikor először meglátott engem, tudta, hogy soha többé nem élhet nélkülem. Ezért volt olyan jó barátom, ezért állt mindig mellettem. És ezért omlott össze, amikor és is vámpírrá váltam. Mert még így sem tud lemondani rólam – magyaráztam neki, s közben végig egy dolgon járt az agyam. Mi lesz, ha választok és elveszítem valamelyikűjüket? Akkor mit teszek, ha el kell engednem azt, aki valamilyen formában az életet jelentette nekem? Ha soha nem lehetek az egyikkel, ha a másikat választom?

- Tele vagy kétségekkel – világított rá, a számomra valós tényre.

- Segíts eldöntenem, mit tegyek. Kérlek, neked sokkal könnyebb, mint nekem!

- Nem mondhatom, hogy válassz a két férfi között. Ezt tudod, jól hogy neked kell megtenned, még ha azzal el is veszítesz valakit. Ebből nem tudsz győztesként kikerülni. Valakit elveszítesz és ez mindenkiben nyomot hagyna, egy olyanban pedig, aki örökké él, egy örök, fekete lyukat.

- Mi történt anya és Edward között? Mi történt, miután Edward elment? – Tudnom kellett, mi történt a múltban, hogy milyen hatással van, vagy lehet a jövőmre.

- Ezt magad is tudod már. Jacob, az édesapád mindig szerelmes volt Bellába, aki viszont az én bátyámat szerette. Miután elmentünk, Bella és Jacob összeházasodtak, és nem sokkal után megszülettetek nekik ti, a bátyáddal...

- Nem, úgy értem, hogy viselte Edward? Azt már tudom, milyen volt anyának, de arról fogalmam sincs, ő vele mi lett utána.

- Edward megbánta, hogy elhagyta Bellát, de tudta, hogy így helyes. Amire te vagy kíváncsi az az, hogy miért jött vissza, és miért szeretett beléd. A válasz pedig egyszerű és szerintem te is nagyon jól tudod.

            Nem. Nem akartam, hogy igaz legyen az, amire a kezdetektől fogva gondoltam.

- Visszajött, mert látni akarta élete szerelmét, és beléd szeretett, mert te emlékezteted, milyen volt, amikor még érzett szerelmet. Pontosan olyan vagy, mint édesanyád és ezt akkor sem tudná figyelmen kívül hagyni, ha nagyon akarná – folytatta, mielőtt én szólhattam volna.

- Valójában anya emlékébe szerelmes, igaz? Ugye így van? – kérdeztem tőle fojtott hangon.

- Igen, valószínűleg így van.

- Köszönöm. Elmondtad, amire kíváncsi voltam... és még többet is.

- Nem mondtam el semmit – jelentette ki tárgyilagosan. Beharaptam a szám szélét és vártam, hogy tegyen valamit, amit valószínűleg megérdemelnék azért, amit tettem vele. Átvertem, és kiszedtem belőle azt, amit mélyen legbelül, már az elejétől kezdve tudtam. – De jogod van tudni és egyébként is pokolra jutok, egy kis árulás nem oszt, nem szoroz.

- Akkor sem volt szép tőlem, amiért idecsaltalak.

- Azt tetted, amit mindenki más tett volna a helyedben. De biztos vagyok benne, hogy azt is tudni szeretnéd, most mit kellene tenned, hogy ne bánts meg senkit. Gondold végig és hallgass a szívedre.

- Mégis mit gondoljak végig?

- Azt, hogy Edward miért szeret és Embry miért? Hogy melyiküknek van több titka előtted, vagy hogy melyikük osztaná meg veled, ha kérdezed. Hogy melyiküket szereted jobban a másiknál. Van időd, senki nem siettet, de a helyedben meggondolnám, kit szántak volna nekem a szüleim.

- Micsoda?

- Bella nem véletlenül akarta távol tartani tőled Edwardot. Nézz magadra és gondolj bele, milyen árnyoldalai vannak a vámpírlétnek. Kezdhetnéd mondjuk az anyasággal.

- De hát...

- Eléget kiszedtél már belőlem ahhoz, hogy most hazamenjek és vigyem a kotnyeles feleségemet – megütközve néztem rá, de rögtön megértettem. Alice kislányosan vigyorogva lépett elő a fák közül és párjához táncolt. – Megkértelek, hogy ne avatkozz bele, igaz?

- Bells? – Alice tudomást sem vett a derekát átölelő karokról.

- Tessék? – kaptam rá a tekintetem.

- Van, aki megérdemel egy hozzád hasonló lányt – mosolygott rám szelíden. Bólintottam. – De az nem az én bátyám – tette hozzá ellágyulva. Egyszerre mindenki azt akarta, hogy hagyjam el Edwardot. Mindenki, még a testvérei is.

- Miért mondod ezt?

- Mert már nagyon hosszú ideje ismerem őt, és tudom, hogy Jazz igazat mondott. Edward nem téged szeretett, hanem az édesanyádat. Veled visszakapott belőle egy darabot. Próbálja megszeretni a különbségeket, de ha jobban végiggondolod, te is tudod, mi lenne ennek a vége.

- Átformálna Bella képére – válaszolta meg Jasper az értetlen arckifejezésemet és átölelte kedvese derekát. – Már csak azzal, hogy veled akart menni a bálra, vagy azzal, hogy távol akar tartani a rezervátumtól, a helytől, ahol élned kellene, vagy épp azzal, hogy mindentől óv, még magától is, pedig nem tudna ártani neked most, hogy már közénk tartozol, végig édesanyádat látta benned, a nőt, akit mindennél jobban szeretett, és szeretni fog egész életén át.

- És ne feledkezzünk meg még valamiről – lépett közelebb hozzám Alice. – Ha vége ennek az Irina ügynek, tudod, mi lesz az első dolga? Hogy mit nem mondott el eddig neked? Hogy mit titkol előled a legjobban?

- Nem – suttogtam lefagyva. Azt mondta, meglepetés, hogy még csak meg se próbáljam kiszedni belőle. Én pedig vakon bíztam benne. – Mi az?

- Ha tényleg tudni akarod, olvasd el ezt – kezembe nyomott egy kisalakú, bőrkötésű füzetet. – Bella néhány feljegyzése. Van benne egypár, amit jobb, ha te is elolvasol. Talán segít, hogy dönts, és van benn egyetlen egy válasz a kérdésedre. Edward az egyik bejegyzéshez írt egy pár soros választ néhány nappal ezelőtt. Szerintem tanulságos.

- Elvetted tőle?

- Ez maradjon a mi titkunk. Ő eldugta, én megtaláltam. Ilyen egyszerű – vont vállat és hideg tenyerét az arcomra simította. – Vannak jó emberek, de Edward koránt sem az, aki neked lenne jó, vagy fordítva. Tudom, fáj, de kérlek, olvasd el. Nem akarom, hogy a bátyám ennél is jobban megbántson téged.

- Rendben – hálásan megöleltem mindkettőjüket, majd hátat fordítottam nekik és haza indultam. Nem volt messze, de nem is volt elég távol a ház, hogy megemésszem a hallottakat vagy, hogy felfogjam, választás elé állítottam saját magamat.

Jasper szemszöge

            - Ugye nem dugta el Edward a naplót? – kérdeztem kedvesem, miközben, már otthon, az ágyvégében feküdtünk, egymást ölelve.

- Nem. Csak láttam, hogy mit tervez és mikor elment, hogy kövessen téged, elvettem az asztaláról. Isabellának tudnia kell, hogy mit tesz fel, ha vele marad. Nem akarom, hogy úgy járjon, mint Bella.

- Megkedvelted őt – mosolyodtam el. Köztudott, hogy Alice mindenkit kedvel, de ez más volt. Tényleg kedvelte őt, és inkább árulta el a saját hitét, mint sem ártson a lánynak azzal, ha nem teszi meg.

- Igen. És ami a legfurcsább, még Rosalie is megbarátkozott vele, és ő tudod, milyen szokott lenni, ha emberekről van szó.

- Alice?

- Tessék?

- Azt hiszem, Edward nem találja a naplót.

            A következő pillanatban kicsapódott az ajtó és Edward dühtől elfeketedett szemekkel jött felénk. Mindig is tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanata. A feleségemet senki nem bánthatja, még csak szándékot sem érezhet rá. És nem érdekel, kitől kell megvédenem, a Volturitól, vagy a tulajdon fogadott testvéremtől, a lényeg teljesen egy és ugyanaz. Felkeltem Alice mellől és elé vetettem magam, hogy a következő pillanatban Edwardot a földre terítsem.