Díjak!

Nagyon szépen köszönöm a figyelmességet Alice -nek, hogy megtisztelt ezekkel a díjakkal! :)

Szabályok:
1. Ha megkaptad a díjat, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet!
2. Őszintén kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 személynek kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat visszafelé nem lehet adni! (Annak nem adhatod, akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)

 Kérdések: 
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
 Gréta. Általában Gretó...

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
 Egyenlőre nem találtam még olyat

3. Félsz a sötétben?
 Az attól függ, hogy mit nézek meg este...

4. Szerelmes vagy valakibe?
 Ez maradjon az én titkom ;)

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
 Aki ott volt velem, az tudja jól, a részleteket senkinek nem árulom el

6. Gondolatban öltél már meg valakit?
 Napi rendszerességgel teszem meg

7. Szerinted a péntek 13.-a szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?
 Határozottan szerencsétlenséget

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
 Kizárt, hogy ne lenne olyan ember, mindenkinek vannak titkai, még a szülei előtt is

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
 Nem igazán

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
 Nem emlékszem rájuk

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
 Fogalmam sincs, annak előbb meg kell történnie :)

12. Szoktál álmodozni?
 Mindig

13. Járnál Chace Crawford-dal?
 Nincs a színész ellen kifogásom, de azt hiszem, inkább kihagynám ezt a lehetőséget, nála vannak sokkal jobbak is ;)))

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/ lány neveik?
 Jelen álláspont szerint egyet sem...

15. Adni vagy kapni jobb?
 Adni jobban esik, a meglepetéseket nem mindig lehet hirtelen kezelni

16. Titkom:
 Nem véletlenül az ;P

17. Bakancslista:
 Együtt tölteni a nyarat a legjobbakkal, beutazni az álomszép helyeket és egyéb általános eltervezett, vagy kívánt szempont...

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!

4. Küldd tovább 11 blognak!

Kérdések:

1.Miért kezdtél el írni?

Mert rájöttem, hogy ezzel nem csak az időt ütöm el, hanem teljesen ki tudom kapcsolni magam, egyszerűen megszüntetem magam körül a világot. 

2.Ki vagy mi inspirál?

 Nagyon sok dolog, de főként az újonnan felfedezett magyar írónők és megjelent könyveik...

3.Kedvenc dal?

Evanescence-Bring me to life

4.Legtöbbször olvasott könyv?

 Claudia Gray - Evernight

5. A film, amin mindig elbőgöd magad?

Húú... Hát abból nagyon sok van, inkább nem sorolnám fel őket :)

 

6. Kedvenc idézet?

"Legyen hosszú élete ellenségeidnek, hogy láthassák, hogyan éred el sikereidet, mert az sokkal fájdalmasabb, mintha megölnéd őket!"

 

7. Miből van?

Ne tudom én sem, ezt nekem is mondták egyszer

 

8.A legőrültebb, amit elkövettél?

Engedtem, hogy a legjobb barátnőim betemessenek a homok alá, és mássá formáljanak a strand kellős közepén :))

 

9. Mi a legjobb tulajdonságod?

Mások azt mondanák, hogy segítőkész vagyok és mindig mosolygok, de szerintem ebből csak az egyik igaz

10. Mi a legbosszantóbb tulajdonságod? 

Hogy imádok mindenbe belekötni, ami nem tetszik úgy, ahogy van

11. Ha egy valamit kívánhatnál, mi lenne az?

 Csak azért nem írom ide le, mert inkább nem kiabálnám el magam ;)

22. Fejezet

Hát itt a várva várt fejezet azzal a bizonyos válasszal a naplóban, ami minden baj és fájdalom okozója. Illetve elérkezettnek látom az időt, hogy bejelentsem, a New Sun c. történetemnek már csak egyetlen fejezete következik ezután - majd ha úgy látom jónak, elkezdem felpakolgatni a megkezdett második részét is... :)

Jó olvasást mindenkinek

Rosmine

22. Nincs kegyelem

Bells szemszöge

         Kezemben a naplóval befeküdtem az ágyamra és magam mellé húztam Nalat. Anya soha nem említette, honnan szerezték a macskát, de igazából nem is kérdeztem. Valamikor még kíváncsi lettem volna, hogy mi történt a születésem előtt, milyen volt anyának, amikor még nem apa volt a mindene, de most, hogy kezemben az összes válasz, valahogy nem érzek igazságot a dologban. Miért nem mondhatja el nekem ő? Miért kell mástól megtudnom az igazat? Miért nincs most itt velem?

- Kopp, kopp – nyitott be a szobámba Embry. Azt ígérte, itt marad velem éjszakára, és holnap sem hagy magamra. Úgy éreztem, ha valaki nem ügyel rám, butaságot teszek.

- Szia – ültem fel, Nala fejét simogatva.

- Nos, még semmit nem tettél, amivel árthatnál magadnak. Ez jó jel – vigyorodott el kisfiúsan. Olyan gyerekesen viselkedett, hogy nem bírtam nem nevetni. Valami miatt, ha velem volt, még mindig gyereknek éreztem magam, aki mindent megtehet, amit csak akar. – Azt honnan szerezted? – mutatott a párnámon hagyott fekete füzetre.

- Csak egy régi csecsebecse, amit el kellene olvasnom ahhoz, hogy választ kapjak néhány kérdésemre, de a szemem előtt összefolynak a betűk, nem tudom megtenni.

- Ez Bella naplója nem?

- De, de igen. Alice adta, hogy jót tegyen velem és megóvjon a csalódástól.

- Akkor nem probléma, felolvashatom neked, ha szeretnéd. Bella csúnyán írt, de nem eléggé – nevetett fel halkan. Még mindig nem értettem, miért tesz úgy mintha semmi nem változott volna meg azzal, hogy elmondta, mit jelentek neki. – Szeretnéd, hogy segítsek, vagy ez nem olyasmi, amit megosztanál velem?

- Még abban sem vagyok biztos, hogy nekem el kell olvasnom – ledobtam az éjjeliszekrényem legalsó fiókjába és elrejtettem a szemem elől. – Mit csinálunk ezután?

- Mi után?

- Hát most, hogy... Hogy itt vagyok négy teljes napig – inkább mégsem hoztam fel a bevésődés témát. Nem akartam elrontani a kedvét, ami látszólag csak egy maszk volt a szomorúság és a bűntudat elrejtése érdekében. – Előttem nem kell megjátszanod magad. Tedd azt, amit szeretnél, mondd ki, mi jár a fejedben – még azelőtt kimondtam, mielőtt végiggondolhattam volna.

- Ne beszélj butaságokat. Semmit nem játszok meg, csak próbálok neked jót tenni. Habár úgy néz ki, nem igazán foglalkoztat, hogy elterelném a gondolataidat, és ez azért elég bosszantó tud lenni, ha engem kérdezel.

- Sajnálom, én csak... egy kicsit máshol járnak a gondolataim.

- Akkor azt ajánlom, hogy olvasd el azokat a feljegyzéseket. Már ha tényleg tudni akarod az igazat.

         Rá sandítottam. Nem úgy nézett ki, mint aki tudja, miket beszél.

- Alice felhívott, igaz?

- Lebuktam. Beszéltem a kiscsajjal. Azt kéri, ne akadj ki, ha Edward megjelenik a ház előtt és térden állva könyörög, hogy hallgasd meg, ugyanis rájött, hogy a napló nálad van és szerinte, mármint a koboldka szerint, nem akarja, hogy tudd, mire készül a jövőben.

- Remek – morogtam, félre rakva a macskámat, és előhalásztam a bőrkötésű füzetecskét. – Itt maradnál velem? Az ablakok zárva, de azért mégis nagyobb biztonságban érezném magam, ha lenne velem valaki, aki képes megvédeni tőle, ha rám törné az ajtót.

- Nem kell a duma. Addig maradok, amíg szeretnéd. – Leült mellém és a kezemben tartott füzetre pillantott. – Akkor lássuk, ki, mire készül a jövőben...

~˜ *** ™~

         - Kedves, Embry! – hangosan olvastam fel minden bejegyzést, amit részben egy-egy személyhez írt. – Jake elmondta, hogy bevésődtél a lányomra, ami egy kicsit meglepett, hisz egyszer, ha láttad őt. De hidd el, nálad jobb embert, ha keresnék, sem találnék neki, kérlek szépen vigyázz rá, és ha eljön az ideje, szeresd, ahogy csak tudod. Neked nem szánok több szót, csak szeretném, ha tudnád, én és Jacob áldásunkat adjuk rátok.

- Ezt azért jó hallani – sóhajtotta álmosan. Én is fáradt voltam már, későre járt, de aludni sem tudtam volna. Még nem kaptam választ a legégetőbb kérdésemre. Mit akar tenni Edward, amitől Alice és Jazz is meg akarnak óvni?

- Menj aludni, ha akarsz – mondtam neki nem először, de makacsul rázta meg fejét, valahányszor megpróbáltam ágyba zavarni. – Miattam akarsz itt maradni, mert azt mondtam, nagyobb biztonságban érzem magam, ha van velem valaki? Mert akkor nyugodtan menj, meg tudom védeni magam.

- Olvass tovább, már nem lehet sok – lapozott tovább és megkereste a következő bejegyzést. – Lássuk, mit üzen az ő Edwardjának.

- Edward, ha ezt olvasod, eljutott hozzád ez a vacak. Szeretném, ha tudnád, tényleg nem akarom, hogy a lányom közelébe menj, nem akarom, hogy olyat tégy vele, amit velem is. Elvetted az életem és soha többé nem adtad vissza. De ami a legfontosabb, tudnod kell, miért tettem. Mert nem tehettem mást, alkut kellett kötnöm, hogy a gyerekeim éljenek. Habár biztos vagyok benne, hogy senkinek nem lesz könnyű, mégis tudtam mi a helyes ebben a helyzetben. Tudom, nem így kellene felfognom, de most végre megmutathatom milyen az élet, ha tudod, olyasmit vesztettél el, ami a tiéd lehetett volna, ha itt maradsz. Nem kellettek nekem gyerekek tőled, csak mellettem maradtál volna. Boldog lennék veled is, de Jake olyat adott, amit te eddig soha. Nem tudom, megadhattad volna-e azt a szeretetet, amit tőle kaptam, és már nem is fogom tudni. De ez így a legjobb mindenkinek. A kislányom és a fiam biztonságban vannak, mert nem csak a rezervátum, de Carlisle és a többiek is vigyáznak rájuk. Kérlek, ne emésztd magad a történtek miatt, ennek így kellett lennie. Sajnálom, ha ezzel fájdalmat okozok neked, de tudod, az igazság néha fáj...

- Az ott mi? – kérdezte Embry a lap aljára bökve. Nem is figyeltem, hogy a szöveg folytatódik, elmerültem a szavakban, az igazság fájó tengerében. – Azt hiszem, meg van, amit kerestél – kivette a kezemből és felállta, mintha szavalna.

- Embry?

- Lehet, hogy tényleg így kellett lennie – kezdte, viccesen utánozva Edward hangját. Csak ezért nem nevettem, mert ez végre az, ami miatt ilyen sokáig ébren maradtam. Figyelmesen hallgattam a felolvasott szöveget. – És lehet, hogy igaz, amit Alice gondol és én még mindig csak miattad vagyok Isabella mellett. Az lesz a legjobb, ha mindennek véget vetek, amint csillapodott a veszély és Bells végre biztonságban haza költözhet.

         Elhallgatott, felnézett a sorok közül és tekintete rám villant. Először azt hittem, csak szünetet tart, de miután visszaadta a füzetet láttam, hogy nincs tovább. Semmi magyarázat, vagy kifejtés. Egyszerűen ki akar dobni, mint egy használt ruhadarabot.

- Azt hiszem, ennyi elég is volt – tettem le az asztalomra anya üzeneteit.

- Jól vagy? – ült le mellém Embry, fél karjával átölelte a vállamat. Megráztam a fejem és szorosan hozzá bújtam, mint kislánykoromban a bátyámhoz. – Sajnálom, hogy elrontottam a napodat. Amiért tönkre tettem az ittléted.

- Te voltál az, aki bearanyozta a megérkezésem, Edward pedig az, aki azt hiszi, csak ő érezhet fájdalmat, én pedig egy szívtelen valami vagyok, amit egyszerűen ott hagyhat az út szélén, gondolnia sem kell rá többet – suttogtam a vállába. Lépteket hallottam a folyosóról, de nem akartam foglalkozni vele. Bárki jött is ide, a szándéka annyit sem ér, hogy most meghallgassam.

- Alszol már? – nyitott be Avon, és amikor meglátta, hogy Embry karjai közt ülök, arca elvörösödött a dühtől. – Azt mondtam...

- Nem tilthatod meg neki, hogy itt legyen – egyenesedtem fel. Avon nem különösen zavartatta magát, bejött, megállt mellettem és maga mögé taszigált, ami persze nekem nem tetszett. – Hagyd őt békén, jó?! Ha valami bajod van azzal, hogy velem van, akkor kérlek, ne habozz nekem elmondani először.

- Miket hordasz össze? – fordult velem szembe, értetlenül ráncolva homlokát.

- Azt, hogy ne üsd az orrod olyasmibe, amiről semmit sem tudsz – megkerültem, felhúztam magamhoz az ártatlan tekintetű fiút és egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam. Avon hangosan felnyögött mögöttem, mint aki még soha nem látott ilyesmit. Diadalittas vigyorral átöleltem Embry derekát és megfordultam, hogy lássam a bátyám arcát. – Szóval. Hogy is kerülsz haza?

- Kísérő vagyok, még pedig azé, akivel azt hittem, hogy együtt vagy – felelte vádlón, maga mögé intve, a nyitott ajtóban álló vámpírra.

- Ja, hogy ő! Az igazság az, hogy gondoltam még azelőtt lezárom ezt a kapcsolatot, mielőtt még engem hagynak el, kíméletlenül beletiporva a lelki világomba. Vagyis nem. A lelkembe gázoláson már akkor túl voltál, amikor néhány szót lapra vetettél, anyámnak címezve – néztem közönyösen Edward arcába, ami leplezetlen megrökönyödést mutatott. Megvontam a vállam, kezembe vettem anya jegyzeteit és a kezébe nyomtam, mikor elmentem mellette, anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetettem volna rá. Nem fogok sírni, mert azzal azt mutatnám, még mindig érzek iránta valamit. Márpedig azután, amit tett, vagyis inkább tenni akart, nem szabad visszasírnom magamhoz, és nem engedhetem, hogy ő újra magának akarjon. Érett nő vagyok, egy vámpír, aki ezentúl nem ismer kegyelmet.

21. Fejezet

21. Igazság

Bells szemszöge

            A legjobb barátom bevésődött rám. Az egyetlen ember, akivel minden gondom megbeszélhettem, és akivel pont ezt nem oszthatom meg. Nem mondhatom el, mennyire összezavarodtam, vagy hogy nem tudom, mit kell éreznem ezzel kapcsolatban. Én elvileg szerelmes vagyok Edward Cullenbe, aki viszont szeret engem, de van egy barátom, akihez más érzelmi szálak fűznek, és akinek minden egyes porcikája értem él. Ahogy a legenda szól, a gravitáció helyett én kötöm őt a létezéshez, a földhöz.

            A kezem automatikusan nyúlt a telefon után, hogy tárcsázzam a legutolsó esélyemet, annak az embernek a számát, aki talán rendet tehet bennem, már amennyire ez lehetséges.

- Halló!

- Jasper, segítened kell nekem!

- Isabella...?

Jasper szemszöge

            Edward nem épp jó hangulata szemernyit sem segített, amúgy is zavart helyzetemen. Isabella új képességei még kiforratlanok, ő sem tudja, mikor használja, és mikor nem. Irina feltűnése és tevékenységei, megbolygatják szerelmem nyugodt perceit, így ő sincs a legjobb kedvében mostanában.

            Épp, hogy egy percre magamhoz tértem, amikor az asztalomon csörögni kezdett a telefonom. Alice kedvesem az ágy mellé lépett a készülékkel és érdeklődve nézegette a kijelzőt.

- Halló! – emeltem a fülemhez. Az ismeretlen hívó fél egy percig néma maradt, majd végre megszólalt.

- Jasper, segítened kell nekem! – Alice felkapta a fejét és a szobaajtóhoz lépett, becsukta, hogy senki ne hallja a hívás okát.

- Isabella? Minden rendben? – eszembe jutott Edward és a rossz kedélyállapota. Talán megbántotta őt valamivel?

- Nem mondhatnám... – hezitált, ezt tökéletesen hallottam. – Tudsz most beszélni? Nem akarom, hogy rajtad kívül más is hallja a beszélgetést, még Alice sem – intettem feleségemnek, hogy hagyjon magamra. Feszült figyelemmel fürkészte az arcomat, miközben kihátrált a szobából, majd halkan becsukta az ajtót és elment.

- Senki nincs a közelemben. Mi a baj?

- Szükségem van a segítségedre, egyedül már nem tudom feldolgozni ezt az egészet. Olyan dolgok derülnek ki, amikkel képtelen vagyok egyedül megbirkózni anélkül, hogy bárkit is megbántanék vele.

- A bátyámról beszélsz? Edward és te... összevesztetek?

- Nem, nem. Azt hiszem, még nem, de ha nem teszek valami, mindenkit elveszítek, akit szeretek.

- Miről beszélsz? – nem értettem, mi izgatta fel ennyire a lelkivilágát, de bizonyos voltam benne, hogy a testvéremnek köze van hozzá, még ha nem is közvetlenül.

- Arról, hogy... én szeretem Edwardot, de van még valami, ami talán ebben a pillanatban forrja ki magát, és ne tudom megállítani, hogy megtörténjen – sírta a telefonba fojtott hangon. Szóval ő az, aki most nem tud beszélni, nem én.

- Figyelj rám! Nyugodj meg szépen, és mondd el, mi történt, ami ennyire felzaklatott.

- Nem tudnál idejönni? Embry... ő elintézte, hogy találkozhassak veled a határnál, de csak akkor, ha beleegyezel a felelősség átvállalásába.

- Öt perc és a hídnál vagyok. Oda tudsz jönni?

- I-igen, azt hiszem, menni fog.

- Rendben. Ott találkozunk – megszakítottam a beszélgetést és felálltam az ágyról. Alice a folyosó végén ácsorgott és kifürkészhetetlen arccal nézte, ahogy közeledek hozzá. Az okát nem igazán értettem, de amint Edward előlépett a lépcsőfordulóban, rájöttem. Nem bírta ki, hogy ne szóljon neki.

- Mi a baja?

- Semmi baja sincs, Alice nem hallotta a részleteket, csak azt, hogy szükség van rám. Nincs semmi probléma. Nem sokára jövök – gyors csókot nyomtam kedvesem arcára, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Ki gondolná, hogy manapság mindenki pletykál...

- Mégis miért téged hívott? Miért nem engem?

- Talán azért, mert vannak dolgok, amiket te nem tudnál ésszerűen megoldani. Most engem hívott és én készséggel segítek neki, ha szüksége van rám.

- Jasper, mi ez az egész? – ragadta meg a karomat a bejárat előtt. – Áruld el!

- Sajnálom, Edward, de nem lehet, ha pedig követni próbálsz engem, annak nem lesz igazán jó következménye – gondolataimban megpróbáltam egy eldugott helyet keresni, ami elég távol van a megbeszélt találkozóhelytől, hogy oda menjen, ne engem kövessen. – Most, ha nem bánod, megyek. Nem várakoztatom meg a barátnődet.

            Vonakodva eleresztett, visszahátrált a nappaliba és úgy tett, mint akit nagyon leköt a napi újság címlap sztorija. Becsuktam magam mögött az ajtót és igyekeztem lehető leggyorsabban felszívódni, hogy a párás időben ne hagyjak nyomokat magam mögött, amivel magamra vonnám Edward figyelmét.

Bells szemszöge

            Nem kellet sokáig várnom, Jazz nem sokkal utánam érkezett a megbeszélt helyre. Érdeklődve mért végig tetőtől talpig, hátha bajom esett és mégis azért lenne szükségem rá. Mély lélegzetet vettem, közelebb léptem hozzá, hogy elég legyen csak suttognom, nehogy valaki nem kívánatos személy is hallomást szerezzen a problémámról.

- Te tudod, mennyire szeretem a fivéredet igaz? Te szoktad...

- Érzékelni, igen – segített ki hűvös nyugalommal.

- Áruld el, most mit érzek, mert már én sem tudom!

- Jelenleg... Hmm. Össze vagy zavarodva. Ha jól gondolom, nem is kicsit. Mi történt reggel, amiről nem tudok? Edward is hasonlóan feldúlt volt, mit most te. Vagyis te nem vagy annyira dühös, mint ő volt, de azért érezhető némi hasonlóság, ha érted, miről beszélek.

- Ő is tudja... – ebben biztos voltam, de azért mégis rosszabb érzés tudni, mint sejteni, hogy ő is tudja. – Jazz, te tudod, mi az a bevésődés?

- Igen, tudom. Egy nagyon erős kötelék a farkasok és választottjuk között, ami örök és... – elkerekedett szemekkel nézett a szemeimbe. Bizonyára mindent le lehetett rólam most olvasni, még azt is, amit nem akartam kimutatni. Ezért is volt most szükségem rá. Hogy tisztázza azt, ami bennem kavarog és megbolondít. – Ugye te...

- Embry. Még mikor kislány voltam. Amikor először meglátott engem, tudta, hogy soha többé nem élhet nélkülem. Ezért volt olyan jó barátom, ezért állt mindig mellettem. És ezért omlott össze, amikor és is vámpírrá váltam. Mert még így sem tud lemondani rólam – magyaráztam neki, s közben végig egy dolgon járt az agyam. Mi lesz, ha választok és elveszítem valamelyikűjüket? Akkor mit teszek, ha el kell engednem azt, aki valamilyen formában az életet jelentette nekem? Ha soha nem lehetek az egyikkel, ha a másikat választom?

- Tele vagy kétségekkel – világított rá, a számomra valós tényre.

- Segíts eldöntenem, mit tegyek. Kérlek, neked sokkal könnyebb, mint nekem!

- Nem mondhatom, hogy válassz a két férfi között. Ezt tudod, jól hogy neked kell megtenned, még ha azzal el is veszítesz valakit. Ebből nem tudsz győztesként kikerülni. Valakit elveszítesz és ez mindenkiben nyomot hagyna, egy olyanban pedig, aki örökké él, egy örök, fekete lyukat.

- Mi történt anya és Edward között? Mi történt, miután Edward elment? – Tudnom kellett, mi történt a múltban, hogy milyen hatással van, vagy lehet a jövőmre.

- Ezt magad is tudod már. Jacob, az édesapád mindig szerelmes volt Bellába, aki viszont az én bátyámat szerette. Miután elmentünk, Bella és Jacob összeházasodtak, és nem sokkal után megszülettetek nekik ti, a bátyáddal...

- Nem, úgy értem, hogy viselte Edward? Azt már tudom, milyen volt anyának, de arról fogalmam sincs, ő vele mi lett utána.

- Edward megbánta, hogy elhagyta Bellát, de tudta, hogy így helyes. Amire te vagy kíváncsi az az, hogy miért jött vissza, és miért szeretett beléd. A válasz pedig egyszerű és szerintem te is nagyon jól tudod.

            Nem. Nem akartam, hogy igaz legyen az, amire a kezdetektől fogva gondoltam.

- Visszajött, mert látni akarta élete szerelmét, és beléd szeretett, mert te emlékezteted, milyen volt, amikor még érzett szerelmet. Pontosan olyan vagy, mint édesanyád és ezt akkor sem tudná figyelmen kívül hagyni, ha nagyon akarná – folytatta, mielőtt én szólhattam volna.

- Valójában anya emlékébe szerelmes, igaz? Ugye így van? – kérdeztem tőle fojtott hangon.

- Igen, valószínűleg így van.

- Köszönöm. Elmondtad, amire kíváncsi voltam... és még többet is.

- Nem mondtam el semmit – jelentette ki tárgyilagosan. Beharaptam a szám szélét és vártam, hogy tegyen valamit, amit valószínűleg megérdemelnék azért, amit tettem vele. Átvertem, és kiszedtem belőle azt, amit mélyen legbelül, már az elejétől kezdve tudtam. – De jogod van tudni és egyébként is pokolra jutok, egy kis árulás nem oszt, nem szoroz.

- Akkor sem volt szép tőlem, amiért idecsaltalak.

- Azt tetted, amit mindenki más tett volna a helyedben. De biztos vagyok benne, hogy azt is tudni szeretnéd, most mit kellene tenned, hogy ne bánts meg senkit. Gondold végig és hallgass a szívedre.

- Mégis mit gondoljak végig?

- Azt, hogy Edward miért szeret és Embry miért? Hogy melyiküknek van több titka előtted, vagy hogy melyikük osztaná meg veled, ha kérdezed. Hogy melyiküket szereted jobban a másiknál. Van időd, senki nem siettet, de a helyedben meggondolnám, kit szántak volna nekem a szüleim.

- Micsoda?

- Bella nem véletlenül akarta távol tartani tőled Edwardot. Nézz magadra és gondolj bele, milyen árnyoldalai vannak a vámpírlétnek. Kezdhetnéd mondjuk az anyasággal.

- De hát...

- Eléget kiszedtél már belőlem ahhoz, hogy most hazamenjek és vigyem a kotnyeles feleségemet – megütközve néztem rá, de rögtön megértettem. Alice kislányosan vigyorogva lépett elő a fák közül és párjához táncolt. – Megkértelek, hogy ne avatkozz bele, igaz?

- Bells? – Alice tudomást sem vett a derekát átölelő karokról.

- Tessék? – kaptam rá a tekintetem.

- Van, aki megérdemel egy hozzád hasonló lányt – mosolygott rám szelíden. Bólintottam. – De az nem az én bátyám – tette hozzá ellágyulva. Egyszerre mindenki azt akarta, hogy hagyjam el Edwardot. Mindenki, még a testvérei is.

- Miért mondod ezt?

- Mert már nagyon hosszú ideje ismerem őt, és tudom, hogy Jazz igazat mondott. Edward nem téged szeretett, hanem az édesanyádat. Veled visszakapott belőle egy darabot. Próbálja megszeretni a különbségeket, de ha jobban végiggondolod, te is tudod, mi lenne ennek a vége.

- Átformálna Bella képére – válaszolta meg Jasper az értetlen arckifejezésemet és átölelte kedvese derekát. – Már csak azzal, hogy veled akart menni a bálra, vagy azzal, hogy távol akar tartani a rezervátumtól, a helytől, ahol élned kellene, vagy épp azzal, hogy mindentől óv, még magától is, pedig nem tudna ártani neked most, hogy már közénk tartozol, végig édesanyádat látta benned, a nőt, akit mindennél jobban szeretett, és szeretni fog egész életén át.

- És ne feledkezzünk meg még valamiről – lépett közelebb hozzám Alice. – Ha vége ennek az Irina ügynek, tudod, mi lesz az első dolga? Hogy mit nem mondott el eddig neked? Hogy mit titkol előled a legjobban?

- Nem – suttogtam lefagyva. Azt mondta, meglepetés, hogy még csak meg se próbáljam kiszedni belőle. Én pedig vakon bíztam benne. – Mi az?

- Ha tényleg tudni akarod, olvasd el ezt – kezembe nyomott egy kisalakú, bőrkötésű füzetet. – Bella néhány feljegyzése. Van benne egypár, amit jobb, ha te is elolvasol. Talán segít, hogy dönts, és van benn egyetlen egy válasz a kérdésedre. Edward az egyik bejegyzéshez írt egy pár soros választ néhány nappal ezelőtt. Szerintem tanulságos.

- Elvetted tőle?

- Ez maradjon a mi titkunk. Ő eldugta, én megtaláltam. Ilyen egyszerű – vont vállat és hideg tenyerét az arcomra simította. – Vannak jó emberek, de Edward koránt sem az, aki neked lenne jó, vagy fordítva. Tudom, fáj, de kérlek, olvasd el. Nem akarom, hogy a bátyám ennél is jobban megbántson téged.

- Rendben – hálásan megöleltem mindkettőjüket, majd hátat fordítottam nekik és haza indultam. Nem volt messze, de nem is volt elég távol a ház, hogy megemésszem a hallottakat vagy, hogy felfogjam, választás elé állítottam saját magamat.

Jasper szemszöge

            - Ugye nem dugta el Edward a naplót? – kérdeztem kedvesem, miközben, már otthon, az ágyvégében feküdtünk, egymást ölelve.

- Nem. Csak láttam, hogy mit tervez és mikor elment, hogy kövessen téged, elvettem az asztaláról. Isabellának tudnia kell, hogy mit tesz fel, ha vele marad. Nem akarom, hogy úgy járjon, mint Bella.

- Megkedvelted őt – mosolyodtam el. Köztudott, hogy Alice mindenkit kedvel, de ez más volt. Tényleg kedvelte őt, és inkább árulta el a saját hitét, mint sem ártson a lánynak azzal, ha nem teszi meg.

- Igen. És ami a legfurcsább, még Rosalie is megbarátkozott vele, és ő tudod, milyen szokott lenni, ha emberekről van szó.

- Alice?

- Tessék?

- Azt hiszem, Edward nem találja a naplót.

            A következő pillanatban kicsapódott az ajtó és Edward dühtől elfeketedett szemekkel jött felénk. Mindig is tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanata. A feleségemet senki nem bánthatja, még csak szándékot sem érezhet rá. És nem érdekel, kitől kell megvédenem, a Volturitól, vagy a tulajdon fogadott testvéremtől, a lényeg teljesen egy és ugyanaz. Felkeltem Alice mellől és elé vetettem magam, hogy a következő pillanatban Edwardot a földre terítsem.